Még nincs címe a könyvnek.

Regényproject - közösségi történetalkotás

Regényproject - közösségi történetalkotás

Motorháztető alatt 1.

2015. augusztus 01. - T. G.

Breaking news.

Kicsi elakadás volt a történetben, mivel néhány részlet sehogy sem akart hihetőre összeállni. Azt hiszem sikerült egyféleképpen áthidalnom a problémát, ezért kicsit bele kellett javítanom a második fejezet párbeszédes részébe, ahol Bárám kicsit kiborul... A miértért is érdemes újraolvasni azt a részt!

3. fejezet

A szobrikok durva taszigálása a királyi hálószárnyon át figyelmeztette Toát, hogy fogytán lehet sorsfonala. Az őrök a királyi hálóterembe vezették a tanácsadót, és a földre lökték. A király és a királyné egymásnak háttal ült az ágyon, arcukat tenyerükbe temetve. Baljós jel. 

 

- Mé-éreg! - Nyögte IV. Kreen, és tört méltósággal lépett az Aragrin Hordozója elé. 

 

- Altató! - A király erre úgy vágta pofon szolgáját, hogy az földre zuhant, magával rántva az éjjeli edényes asztalt. Nem mintha olyan erővel, vagy olyan váratlanul érte volna a csapás. De az élete most az elesettség látszatától függhet. 

 

Igazság szerint a pofon az adónak jobban fájt, mint a kapónak. A máskor aranykoronában büszkélkedő koponya most minden hirtelenségre hasadni készült, hogy ezer darabra robbanva hagyja lassan kihűlni a benne lüktető agyvelőt. Az edények csörömpölésétől a királyné is felzokogott, akit gyermekké egyszerűsített a szenvedés. 

 

- Ölj meg királyom a Nektek okozott szenvedésért. Juttass a Kínok Kamrájába a könnyeidért királyném. De engedjétek be az ajtónállót, akinél ott az ellenszer a fejetekben tomboló pokolra. 

 

Az ifjúnál lévő két adag, dögszagot árasztó folyadék mozgósította a királyi méregkeverő túlélési ösztönét, és károgni kezdett a sarokban gubbasztva. 

 

- Ne igya meg felség! Meglehet az utolsó komponenssel a halált szívná magába! Előbb meg kell vizs...

 

- Hallgass! Ennél a halál is jobb... 

 

Egy hajtás, és az arc torzulását megdöbbentő büfögés követte. Toá megkönnyebbült. A főzet lenn maradt.

 

- Az íze undorító, királyném. De segít. - Emlékek derengtek elő a fájdalomködbe borult elmén. Családi veszekedések. A szüzességének szétrepesztő kínja. Az első ágyas a király ágyában. A farkasfiak születése. A kettő közt lévő harmadik csecsemőhalála. Mindent kibír, döntötte el, és lehajtotta a löttyöt. 

 


 

 

2. fejezet

A viadal

A huszonnégy rattant[1]átmérőjű gyakorlókör szélén nyolc, egyenként 1,42 rattant széles oszlop nyújtózott a kupoladob felé, amelyet azonban sohasem érhettek el. A fölfelé kutató szem elől az illesztékeket az oszlopokat borító kovácsoltvas borostyán- és viaszszőlőlevelek rejtették el , amelyek a második harmadától legyezőszerűen váltak el tartóvastól. Úgy tűnt, mintha a gyásznövények fölött a kupoladob 0,9 rattant távolságra lebegne. Az illúziót növelte a 4 rattant magas dob légies festése, amelyen halott harcosok lelkei szőtték a sorshálókat. Az épület tetejét a krebek támadásakor gyúlt tűzvész óta már a 3,1 rattant magas üvegkupola zárta, az építészeti arányoknak megfelelően. A gyakorlókört négy rattant széles folyosó övezte. Az oszlopok csúcsaihoz hajoltak falai, melyen a nemtelen fegyverek sokasága függött. Az egy rattant magas gyakorlókört türkizkékes fényével borította el a Vadászok Holdja, szikrákat hányva a nemes fegyvereket tartó oszlopokon.

.Az északin egy-egy pár lógott a zúzófegyverek közül: a harci kalapács, a pusztrein, azaz a kétkezes kard a négyszögű, életlen pengéjével, az ekefa, vagy más néven alkarfa, ami az őrjáratok kedvelt könnyűfegyvere, valamint a csillagbuzogány. Északkeleten kaptak helyet a szúrófegyverek párjai: a ferreinek a súlyos, harmad rattant hosszú pengéjű gyalogsági lándzsák; a szakállas pikák; a könnyű dárdák és a botok. A keleti falon a pajzsok sorjáztak, ami az értő kézben épp annyira támadó-, mint védőfegyver. A szegecselt nappajzs, amelynek minden egyes sugara egy-egy tűhegyes út a halálba. A nehéz testpajzs, ami éppúgy zúzza porrá az ellenfél csontjait, mint egy harci kalapács. A hordócska, amely a kar védelme mellett mély hasításra is képes. És a könnyű, szív alakú pillepajzs, amelynek kiélezet szélei könnyen vágják a húst, és amelyet akár tizenkét-tizenöt lépés távolságra is el lehet dobni. Délkelet a vágófegyvereké: az egy rattant is elérő hajlított hosszúkardé, a kétélű vívókardoké, a rövid szablyáé, és végül a hárítótőröké. A déli oszlop üressége a puszta kéz nemes voltát mutatja. Az oszloplábnál a levelek közt lapuló sírtömb felirata a harcost emlékezteti tettére:

Elküldted lelkem, felszökött az égbe,

Míg nehéz testem a Föld alatt maradt.

Reméld, hogy megbékéltem végre

És érdem szerint választok fonalat.

A délnyugati oszlopon a négy nemes dobófegyver kapott helyet, a halálos hatókör szerint rendezve. Dobótőrök, hajítóbárdok, a könnyű kelevézek, és a nehéz pilumok. Melléjük a távolsági fegyverek sorakoztak. A kis távolságú, ám igen pontos vadászíj, a hosszúíj, a pusztai íj, és a csapóíj. Alattuk a különböző hegyű vesszőkből állt glédában nyolc-nyolc darab. A kört a hasító fegyverek zárták: csatafejsze, kétfejű bárd, a kesztrein, a prusztein könnyebb, rövidebb, háromágú, élezett változata, valamint az alabárd.

Toá a terembe lépve önkéntelenül is felvette a két testvér kerengését.Fényből árnyékba borult arca egy-egy oszlop mögött. Mielőtt bármit szólt volna, alaposan megnézte a királyfiakat. Bárãm kopottas, nehéz csatavértezet öltött, amilyet három generáció óta nem viselt királyi vér. A mellén a királyi címer: a halomba szúrt kard, amelyre két farkas támaszkodik. A bal vállán hasadás. Ez az Országegyesítő III. Kreen, páncélja! – Rázta meg a felismerés Toát. Kellent könnyű arany díszpáncél védte, mellkasán egy ismeretlen címer: egy hajó, amelynek két árbócán egy halálmadár állt, széttárt szárnyaik közt nyitott könyv.

- Hahh, hát így acsarkodik egymásra a két eb! Bárãm képes lenne vér árán is egyben tartani az országot, pedig a jog nem őt illeti! A bátyja pedig egy olyan ország címerében páváskodik, amely még nem is létezik! A mester magába fojtotta dühét és zengő hanggal töltötte be a termet.

– Eljött az utolsó éjszaka, amikor még testvérként küzdhettek meg egymással. Holnap Agram napján, amikor a Nap és a két hold keresztezi egymás útját, a király átadja hatalmát az utódjának, hogy 40 évig, 4 hétig és 16 napig, a következő Aragramig ő irányítsa országunkat. Egyikőtök holnap király lesz, és már senki nem emelhet rá fegyvert büntetlenül. Harcoljatok úgy, hogy emléke a szívetekbe vésődjön! 

A két farkasfi alig figyelt a szavakra, még tekintetüket sem vették le egymásról. Minden egyes lépésből, minden apró mozdulatból igyekeztek kiolvasni a másik tervét és szándékát, ahogy azt hosszú éveken át Toától és a fegyvernököktől tanulták. Bárãm jól értette a szándék nyelvét, amely éppen vágásra lendíti a kart, vagy megfeszíti a combot. De bátyja bonyolult stratégiáját ritkán tudta felérni ésszel. Most a szavak útját választotta – ezzel árulva el a kétségét.

- Hát holnap rám hagyod az egész birodalmat, és elhajózol?  

- El. 

- A hajóépítőid is azt beszélik, hogy a bárkád nem marad fenn a vízen! Drága szemfényvesztés az egész! 

- A Dicsőség képes úszni a vízen.

- Honnan tudod? Senki nem látott még háromtestű hajót! Az első hullám darabokra szakítja! 

- A Dicsőség képes úszni a vízen.

- Akkor ezt itt ne feledd! – Lekapott egy háromágú szigonyt a falról, és áthajította az egész gyakorlókörön. A fegyver nyele ugyan megcsusszant az emelvényen, de így is a gyomorba fúródott volna, ha fivére be nem fordul egy oszlop mögé. Így a fegyver a kövezetet ért hegyével csak a tettet követő döbbent csendet szaggathatta széjjel.

- Toá! – Kiáltott fel rémülten Kellen. Hangja a meglepett gyereké, mintha most is csak elpanaszolni kívánná, hogy öccse egy újabb gonosz csínyt követ el ellene. De a mestere arcán most nem lelte az oltalmat, mint már annyiszor. Uralt hangon folytatta. – Kérlek vigyázz páncélomra. Ebből nem készült kettő... – szinte leolvadt a páncél testvéréről, úgy mart  az irónia.

Kimérten vetkőzött, miközben szemével egy helyre szegezte testvérét. A vért alól keményített bőring került elő, ami alkalmasabb volt teste formátlanságának elfedésére, mint fizikai védelemre.

Toá idegei majd lángot fogtak koponyája alatt.

- Egy szigonnyal? Hát bűzös halnak tartod egy-véredet? És te mit csinálsz, te eszetlen!  Hát nem látod, hogy a mohóság és a félelem miként sokszorozta meg Bárãm erejét? Ott nem segít a finom utalás, ahol az életedre törnek!

- Sosem megy a hajód sehová! Nem lesz képes elhagyni a szárazdokkot! De ne félj érkezik már arám is az indulásod napjára, ezerötszáz lovas kíséretében! 

Kellen fellépet a gyakorlókörbe, és a nemes oszlopról leemelt egy vadászíjat. A tegezekből szakállas nyilakat markolt, amely közé egy páncéltörő nyilat rejtett. Öccse a pajzsoszlop védelmében egy gyalogsági fél-testpajzs mögé rejtőzött.

- Sajnálom, hogy nem lehetek itt nászodkor. Úgy hallottam, Yukka szép és erős nő. Mióta is nem járt kreb a fővárosban? – Az első vessző Bárãm pajzsán lepattant a tömör vasról. – Azt hiszem még az egyesítés előtt. azóta, hogy majdnem porrá égették az egész várost. Megnézném azokat a krebeket. Azt mondják, embert is esznek. De az együttálláskor sajnos ki kell futnia a hajómnak. Akkor elég magas csak a szárazdokkban a víz. – Egy koppanás a combvédőn. A nyíl értetlenül hullott a földre. Az ifjabb királyfi eloldalazott a közelben lévő grireingij, és leemelte a láncos buzogányt, amelynek három vasfogas gömbfeje már éhesen kereste a húst.

– Úgy, úgy, a grieing! A hegyi rablók kedvelt fegyvere. Most hozzád méltó eszközt ragadtál meg fiam! ­– gondolta Toá epésen.

Bárãm lenézett a földön heverő nyíl hegyére. Lecsapta sisakrostélyát és felhágott a gyakorlókör lépcsőin a szúrófegyverek oszlopához.

­ – Hát így akarsz egy expedíciót az Ismertlennek vezetni, hogy még a nyilakat sem ismered? – Kidobta a folyosóra a nehéz pajzsot, és széttárt karokkal hágott fel a gyakorlókör lépcsőin a szúrófegyverek oszlopához.  – És hová vezetnéd az embereid?  A pusztulásba! Senki se jutott még túl a Kráken gyomrán! – A páncéltörő nyíl jobb karja felé süvített, és áttörve az alkar- és a felkarvédő szegecsét, megszorult a két lemez közt. Felhorkant az ifjú farkasfi, letörte a kiálló szárat, egy ferreint dobott jobbjával testvére felé. Azonban a szoruló vért nem engedte derékszögnél jobban hajlítani jobbját, így a lándzsa a kétharmad távot is alig tudta átúszni a levegőben. Bárãm az Országegyesítő páncél karvédjét úgy szakította magáról, mint egy rozsdás szemetet. A következő koppanáskor mellvértjén robbant darabokra a vessző, de a vadászhegy nem tudta átütni a páncélt. Válaszul egy dárda zúgott át a termen. Talán ha fél lépésre Kellentől csapódott be az oszlopba, letörtve egy viaszszőlő levelet. A fivér ösztönösen balra húzódott. Átellenben Bárãm is felvette a körforgást.

– Senki se látta még a Krákent. – A következő dárdát az íjjal kellett hárítani, amely így is a két lába közé vágott be, és Kellen felbukott a nyélben. Testvére a címerállatához hasonló vadsággal rontott áldozatára. De mire csapástávolságba került, Kellen is összekaparta magát a földről, és elért az alabárdokhoz, amivel távol tarhatta magától öccsét. Zihálva folytatta. – Háromnegyed éve figyeltetem már az óceánt, hogy kilessék a fenevadat és az életmódját. Soha senki nem látta a bestiát. De a nyomait már ki tudjuk már olvasni a nyílt vízen is. El tudjuk kerülni a szörnyeteget!

Most Bárãmnak kellett meghátrálnia az előtte el-elsuhanó pengétől. Rövid fegyverével nem tudott ütéstávba kerülni. A pajzsok oszlopa felé húzódott. – És ha túl is jutsz a szörnyetegen, mégis hová vezeted a hajódat? A világot tartó óriások gyomrában végzitek!

– Szóval tudod, hogy a világ széleit óriások tartják?

– Ezt mindenki tudja!

– Pedig senki nem jutott még túl a Krákeneken, nem igaz? – Bárãm a csapások szünetében egy testpajzs oltalmába húzódott. A biztos védelemből újult erővel lendült támadásba.

– A készülődésed megváltoztatta a birodalom erőviszonyait! Az expedíciódtól úgy zsugorodott össze a királyi kincstár, mint a Ceve tó nagy aszályok idején! Ha felviszed a hajódra a kincseid, nem sok híja lesz, hogy eltékozold vagyunk harmadát! – Egy jól irányzott ütéssel Bárãm letörte az alabárd fejét.

– Akkor nem sok híja lesz, hogy kivegyem azt a részét a vagyonnak, ami téged illett volna, ha nem adom át a hatalmat! ­– Kellen a megmaradt nyelet védekezőn emelte feje elé, de az ütés ereje kettétörte a botot.

- A harmadát? Fölkérettem a vasdari magtárakból az utolsó zsákot is elszállították a inkalai Tengerészeti Akadémiára, hogy etethesd ott az ingyenélőket! Úgy hallom, nem pusztán pár száz fő tanul ott, akiknek ingyen ellátást ígértél, ha kitanulják a hajós mesterséget. Az utolsó jelentéseim négyezer emberről szólnak! Minek egy hadseregnyi ember a felfedezőutadhoz?

- Amint hazaüzenünk, sokan akarnak majd útra kelni Újreménybe, és élénk kereskedelemre számíthatunk.

- A halottak nem kereskednek! Még nem tudom, mennyivel loptad meg a királyságot. De meg fogom tudni! A pazarlásoddal az ellenség ölébe szórod a pénzt!

A megmaradt nyelekkel, mint két rövid bottal harcolt tovább Kellen. Az egyikkel hárított, másikkal tarkón vágta ellenfelét. Az ütéstől megtántorodott testvére. Bal alkarjára már érkezett is a következő ütés alulról, felkarjára felülről. A páncél megszorult, és a fájdalomtól Bárãm elejtette fegyverét. Mire ocsúdott volna, már össze is rogyott, amikor a két bot együttes erővel csapta meg térdhajlatát. 

– A néped kezébe került az a pénz! – Lihegte Kellen. Amíg kihajította a grieint a pástról, Bárãm feltápászkodott, és a nehéz testpajzzsal rontott testvérére. A roham az oszlophoz préselte Kellent, aki egyre nehezebben kapott levegőt. Öccse egyre csak szórta vádjait.

– De meddig szolgál engem a nép? Már korántsem mi vagyunk a legerősebbek! A Nortanok kövérre híztak kereskedelemben! Alig néhány tucat szabad hajót hagytál hátra, azok többsége is az ő lobogójuk alatt fut! És a nyomorult Okeneknek sem tudsz annyi pénz vagy halált ajánlani, hogy másfél hónapnál hamarabb tákoljanak össze egy bárkát! Ezek a trónért szövetkeztek! És itt állnak a hajóid! Lefoglalják az egész királyi kikötőt! Minden hajónak a Nortanok városában kell kikötnie! Már a szárazföldi kereskedelem is tőlük függ!  A piacon háromszorosára verték fel az árakat! A nép egyre szegényedik. A hedritai bányászoknál zavargásoktól lehet tartani! És mindezt miért? Hogy egy hatalmas vagyont pusztíts el a tengeren!

Kellen zihálva omlott össze, amint Bárãm hátralépett, hogy a nehéz testpajzs egyetlen csapásával véget vessen ennek a lázálomnak. Kellenben az évtizednél is több vívótermi szenvedés ösztönné erősödött, és a csapás elől testvére lábához fordult, akinek életvonalát meglátta a láncszoknya rejteke mögött. A sarokba szorított vadállatok hevességével ragadta meg, és tépte-csavarta. Bárãm szeme keresztbefordult, keze elejtette a pajzsot. Kellen a maradék erejét bevetve verte öccse fejét a vasoszlopba. Ellenfele Kábultan esett a földre, és bambán nézett fel testvérére. 

Kellen dühös zihálással emelt le egy pillepajzsot, és óvatosan vágta meg vele testvére nyakát.

- Holnap elindulok az Újahaza felé, és ebben nem akadályozol meg. Toá! Induljunk.

Nem maradt benne annyi nemesség, hogy indulóban ne vágja a földön fekvőhöz pajzsát. 

 

[1] 1 rattant 1,25 méternek felel meg

Elöljáróban

Kedves mindenki!

Az életem és az események néhány szálának összefonódásából keletkezik ennek a blognak az ideiglenes, vagy netán végleges szövete. 

Egyrészt rég óta foglalkoztat a közösségi írás lehetősége, ahol az olvasó magába a szövegbe tud beleavatkozni, javítani, rajta. 

Másrészt van egy hamvába halt regényem, ami mögül aktuálisan kifogyott az emócionális muníció, hogy írjam. Ehhez az kellene, hogy Programozók programozzanak, életre kelteni igyekezzenek ezt a világot - legalábbis a történet második könyvre tervezett részét. Talán a közösségi írás mint szociális háló, megfelelő hátteret nyújt majd a történet tényeleges megvalósításához.

Harmadrészt Kedves pont olvasgatott nekem részleteket egy funfiction oldalról, ami fókuszálta bennem az energiákat, hogy eme blog vajódásán átsegítsen. 

A terv az, hogy meghívok néhány ismerőst, akik szintén meghívnak talán néhány ismerőst, akikkel közösen beszélgetve alakítanánk a történeten. Ehhez írni szerető, kis számú olvasótábort szeretnék, nehogy a sok idea felőrölje a cselekvést. E mellett valószínűleg lesznek metabejegyzések, ahol egy-egykérdést, témát járhatunk majd körbe. 

Az ide felkerült anyagokat - bár részint a vélemények alapján alakulni fog- saját szellemi tulajdonnak tekintem, és emígyen copyrightosak. Ennek függvényében kérlek az itt található tartalmakat ne oszd meg facebookon, se részei, se egésze ne száguldjon át a neten ellenőrizhetetlenül. Tekints kérlek rá, mint egy olyan írásra ami nyomtatásba fog kerülni - függetlenül attól, hogy valaha is nyomtatásba fog-e kerülni. Amint megcsinálják az első holywoodi szuperprodukciót a könyves adaptációból, minden kedves olvasót ígérem meghívok egy fagyira. 

Köszönök mindent előre is:
Gergő 

1. fejezet

A Tolvajok Holdja

– Túl sok a zaj. – Gondolta Toá mester, amikor a folyosó sötétlő ablakfülkéjében megszakította meditációját. – Ahogy lennie kell, közeledik a két farkasfi, hogy utoljára mérkőzzenek egymással. Nyugat felől Bárãm... Gyors, határozott dobbanások… Tizenhét évesen csupa tűz és hév, mint minden éppen-férfi. Domború tagjaival, erős arcéleivel szemre szép király lenne. Bozontos hajáért és arcáért már most is odavan az asszonynép. És ők ott uralkodnak, ahová a király hatalma el nem érhet. Amíg a családi kemence forró, addig az ember fárad, nyájasan szolgál, és halni is dalolva megy... De hiányzik Bárãmból a dolgok helyes mértékének ismerete… Túl sok a zaj. Egy sereg testőr kíséri. Lassan eléri zenitjét a Vadászok Holdja is. Közeledik az idő… Rendre jön már fivére, is… Magas vékony, gyenge testű utód, de a bölcsesség korán meglátogatta. Büszkesége lehetne az uralkodóháznak ő is. Szomjazza a tudást – bár halni is képes az ideáiért. Idő kellene még, hogy nevelhesselek titeket! Őt is szobrikok övezik. Négy… Hét... Tizenegy… Tizennhatan, ha meg nem csal fülem. Minden ajtóhoz két őrt szánt. Csak nem egymás torkának akar ugrani a két korcs? Kellennek nincs sok esélye közelharcban öccsével szemben. Igaz, ahová a bölcsesség beköltözik, ott előbb-utóbb megveti a lábát fattya, a ravaszság is. Egy cselvágással könnyen meglepheti testvérét. Mindig is felülmúlta őt ezekben a praktikákban. Túl sok a zaj, túl sok a testőr. Ha ezek idő előtt találkoznak, akkor vérengzés lesz! Meg kell hát lennie ennek is!? Túl sok ez édes fiaim…

A mester öles léptekkel indult a gyakorlóterem északi kapuja felé. Jelezvén érkezését, minden lépésénél koppantott a kövezeten az Aragrimmal, a királyi hatalmat jelző aranybottal, amit azon a napon bilincseltek csuklójához, amelyen IV. Kreen, III. Kreen, az Országegyesítő fia, a farkasfiak apja főtanácsosává választotta még ifjabb korában. Közeledtére a két királyfi belépett a gyakorlóterembe. A testőrség megkezdte a terem megkerülését. – Hogy siet egymásra törni a két taknyos! Az utódlás így nem dőlhet el! A Tolvajok Holdja már a látóhatár alá bukott… Csak ez az átkozott zaj érjen véget! Szedd a lábad, vén csont! Egy irányba indult az őrség! Oda kell érned, mielőtt…

– Őrség, pihenj! – Sziszegte bele a sötétbe. Mire kiért a fáklyák fényére, a szobrikok keze már a markolatokat szorongatta. – Bárãm és Kellen testőrségéből nyolc-nyolc katona ide, a többiek az őrszobába!

– Nem ez volt Uram parancsa! – Mordult fel Fadar. Toá megtántorodott a szavaitól, majd hirtelen úgy vágta arcon az Aragrinnal Bárãm testőrségének parancsnokát, hogy az a földre zuhant. Kardok sikítottak elő a hüvelyekből. A mester jogarának címeres véget a földön fekvő szemei közé szegezte.

– Kinek a jegyét látod botom végén szobrik?

­– I. Merdán királyét, IV. Kreen fiáét, Elibosz és a Hat Sziget uralkodójáét. – Sziszegte bosszúszomjasan.

– Akkor kié a vezető parancs?

– Ma még a tiéd. De meglehet, holnap déltől már a király első testőrének fog sajogni arca botodtól, te bolond!

– Ha addig árulásért nem fog a bokájnál lógni zászlóként a főkapu oromzatán! Most pedig Nyolcan-nyolcan maradnak, a többiek vissza! Kinek mutassam még meg szavam súlyát? – A mester megforgattam feje fölött botját, majd egy kört húzott maga köré.

Két őr nyúlt Fadarért, de ő ellökte kezüket. Dörmögve állt fel, kiköpte a vért a szájából és elindult az őrszoba felé. Röpke kézjelek, végül csak tizenhat katona maradt a Mester előtt.

– Minden ajtóhoz egy-egy őr áll. Senkit nem engedtek be a terembe. Aki előhúzza a kardját, vagy amelyikőtöknél kinyílik az ajtó, annak írmagját is kiírttatom felségárulás vádjával, egy vér felfelé, két vér oldaltávban, I. Merdán parancsa alatt! 

­– És ha a király érkezik? -Kérdezte az egyik a beosztottak rettegő gyávaságával. 

– Ha a király jönne, őt beengedhetitek. – Az öreg arcon felszaladtak a ráncok, amikor eszébe jutott az altatóval terhes bor, amivel urát kínálta

Egy nap kétszer is halálos ítéletet hozni saját fejünkre balszerencsés jel… - Gondolta Toá és benyitott a gyakrolóterem északi kapuján. 

süti beállítások módosítása