– Túl sok a zaj. – Gondolta Toá mester, amikor a folyosó sötétlő ablakfülkéjében megszakította meditációját. – Ahogy lennie kell, közeledik a két farkasfi, hogy utoljára mérkőzzenek egymással. Nyugat felől Bárãm... Gyors, határozott dobbanások… Tizenhét évesen csupa tűz és hév, mint minden éppen-férfi. Domború tagjaival, erős arcéleivel szemre szép király lenne. Bozontos hajáért és arcáért már most is odavan az asszonynép. És ők ott uralkodnak, ahová a király hatalma el nem érhet. Amíg a családi kemence forró, addig az ember fárad, nyájasan szolgál, és halni is dalolva megy... De hiányzik Bárãmból a dolgok helyes mértékének ismerete… Túl sok a zaj. Egy sereg testőr kíséri. Lassan eléri zenitjét a Vadászok Holdja is. Közeledik az idő… Rendre jön már fivére, is… Magas vékony, gyenge testű utód, de a bölcsesség korán meglátogatta. Büszkesége lehetne az uralkodóháznak ő is. Szomjazza a tudást – bár halni is képes az ideáiért. Idő kellene még, hogy nevelhesselek titeket! Őt is szobrikok övezik. Négy… Hét... Tizenegy… Tizennhatan, ha meg nem csal fülem. Minden ajtóhoz két őrt szánt. Csak nem egymás torkának akar ugrani a két korcs? Kellennek nincs sok esélye közelharcban öccsével szemben. Igaz, ahová a bölcsesség beköltözik, ott előbb-utóbb megveti a lábát fattya, a ravaszság is. Egy cselvágással könnyen meglepheti testvérét. Mindig is felülmúlta őt ezekben a praktikákban. Túl sok a zaj, túl sok a testőr. Ha ezek idő előtt találkoznak, akkor vérengzés lesz! Meg kell hát lennie ennek is!? Túl sok ez édes fiaim…

A mester öles léptekkel indult a gyakorlóterem északi kapuja felé. Jelezvén érkezését, minden lépésénél koppantott a kövezeten az Aragrimmal, a királyi hatalmat jelző aranybottal, amit azon a napon bilincseltek csuklójához, amelyen IV. Kreen, III. Kreen, az Országegyesítő fia, a farkasfiak apja főtanácsosává választotta még ifjabb korában. Közeledtére a két királyfi belépett a gyakorlóterembe. A testőrség megkezdte a terem megkerülését. – Hogy siet egymásra törni a két taknyos! Az utódlás így nem dőlhet el! A Tolvajok Holdja már a látóhatár alá bukott… Csak ez az átkozott zaj érjen véget! Szedd a lábad, vén csont! Egy irányba indult az őrség! Oda kell érned, mielőtt…

– Őrség, pihenj! – Sziszegte bele a sötétbe. Mire kiért a fáklyák fényére, a szobrikok keze már a markolatokat szorongatta. – Bárãm és Kellen testőrségéből nyolc-nyolc katona ide, a többiek az őrszobába!

– Nem ez volt Uram parancsa! – Mordult fel Fadar. Toá megtántorodott a szavaitól, majd hirtelen úgy vágta arcon az Aragrinnal Bárãm testőrségének parancsnokát, hogy az a földre zuhant. Kardok sikítottak elő a hüvelyekből. A mester jogarának címeres véget a földön fekvő szemei közé szegezte.

– Kinek a jegyét látod botom végén szobrik?

­– I. Merdán királyét, IV. Kreen fiáét, Elibosz és a Hat Sziget uralkodójáét. – Sziszegte bosszúszomjasan.

– Akkor kié a vezető parancs?

– Ma még a tiéd. De meglehet, holnap déltől már a király első testőrének fog sajogni arca botodtól, te bolond!

– Ha addig árulásért nem fog a bokájnál lógni zászlóként a főkapu oromzatán! Most pedig Nyolcan-nyolcan maradnak, a többiek vissza! Kinek mutassam még meg szavam súlyát? – A mester megforgattam feje fölött botját, majd egy kört húzott maga köré.

Két őr nyúlt Fadarért, de ő ellökte kezüket. Dörmögve állt fel, kiköpte a vért a szájából és elindult az őrszoba felé. Röpke kézjelek, végül csak tizenhat katona maradt a Mester előtt.

– Minden ajtóhoz egy-egy őr áll. Senkit nem engedtek be a terembe. Aki előhúzza a kardját, vagy amelyikőtöknél kinyílik az ajtó, annak írmagját is kiírttatom felségárulás vádjával, egy vér felfelé, két vér oldaltávban, I. Merdán parancsa alatt! 

­– És ha a király érkezik? -Kérdezte az egyik a beosztottak rettegő gyávaságával. 

– Ha a király jönne, őt beengedhetitek. – Az öreg arcon felszaladtak a ráncok, amikor eszébe jutott az altatóval terhes bor, amivel urát kínálta

Egy nap kétszer is halálos ítéletet hozni saját fejünkre balszerencsés jel… - Gondolta Toá és benyitott a gyakrolóterem északi kapuján.